A székrekedés tüneteinek enyhítése lenmagolajjal

A székrekedés minden életkorban előfordulhat, azonban a kor előrehaladtával egyre gyakoribbá válhat. A népesség igen nagy számát érinti, 60 év fölött például feltételezhető, hogy a lakosság nagyjából 30%-ánál fennál a probléma.

Legtöbben úgy definiálnánk a székrekedést, mint a kemény és csekély széklettel járó emésztési problémát, amely erőlködéssel jár.

A valóságban, orvosi értelemben legalábbis mindenképpen bonyolultabb ennél a probléma. Sokakat megtéveszthet a szorulás fogalma. A szorulás egy tünet, a székrekedés maga a betegség. Egyeseknek megtévesztő az, ha mondjuk 48 óra alatt még nem volt székletük. Ezt hajlamosak vagyunk székrekedésnek gondolni, pedig ilyenkor még szorulásról van szó.

A székrekedés ugyan meghatározható többféleképpen, vannak azonban jellemző tünetei, melyek valószínűsíthetik a probléma fennállását. Ilyenek lehetnek:

    - A heti 3 alkalomnál kevesebb székletürítés.

    - Az erőlködéssel járó, kemény produktum székletürítés közben.

    - Gyomor környékéről sugárzó fájdalom, puffadás érzése ürítés után.

    - Olyan érzésünk támad, mintha félig végeztük volna el dolgunkat a mellékhelyiségben...

    - Hashajtók vagy egyéb hashajtó hatású készítmények alkalmazása.

    - Véres széklet (huzamosabb idő után, a végbél kialakuló megrepedése miatt).

A székrekedés kapcsán jó ha tudjuk, hogy a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, az inger hatására visszatartott széklet, a tartósan rendszertelen étkezés és elégtelen folyadékbevitel, vagy bizonyos bél- és emésztőrendszeri panaszok egyaránt kiválthatják a problémát.

Önmagában egy kellemetlen, hangulatromboló betegségről van szó. Mivel a későbbiekben okozhat szövődményeket, mint pl. az aranyér kialakulása, a vastagbél berepedezése, diverticulosis (a vastagbél falának előboltosulása). A székrekedés növelheti növeli a valószínűségét a vastagbélrák kialakulásának, hiszen a széklettel együtt toxikus anyagok egész hada érintkezik hosszabb ideig a bélnyálkahártyával!

A székrekedés megelőzhető, kezelhető olyan egyszerű praktikákkal is, mint mondjuk a rendszeresített testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás (rostban gazdag ételek fogyasztása, vörös húsok kerülése), a gyomor teltségének a serkentése (pusztán már azzal, ha éhgyomorra fogyasztunk 1 pohár vizet), a székelési inger mindenkori figyelembe vételével...

Lenmagolaj + más olajok • RENDELÉS »

A lenmagolaj segíthet!

A krónikus székrekedés természetes kezelésének egyik legkíméletesebb módszere lehet bárki számára a lenmagolaj!

A lenmagolaj nem szokványos hashajtó, úgymond mechanikus úton segíti a széklet kiürítését. Szabályozza és egyben javít is a bélrendszer működésén. Míg egyes hashajtók hígítják a székletet, így ösztönözve annak mielőbbi távozását, a lenmagolaj esetében ez nem így fest:

Mozgásba hozza a bélműködést, ezáltal serkentve a salakanyag könnyebb átjutását a bélrendszeren.
A 100%-os hidegen sajtol lenmagolaj egyértelműen jó hatással van az anyagcserére. Megfigyelhető, hogy valósággal „beolajozza” a vastagbél belső felszínét így segítve a széklet áthaladását és távozását.

Mindeközben egyáltalán nem irritálja a bélfalakat. A hashajtók többségével ellentétben tartós fogyasztása sem ingerli a bélnyálkahártyát --> Lenmagolajat fogyasztva nem kell tartani attól, hogy hosszútávon idült gyulladások alakulhatnak ki a bélrendszerben.

A gyomorgörcsökkel kísért székrekedés (’spasticus obstipatio’) panaszainak a kezelésében kitűnő segítséget nyújthat!

Székrekedés kialakulhat akkor is, ha túl sok a fehérje az étrendünkben. A lenmagolaj ilyenkor képes fellazítani a fehérje által „megkeményített” székletet, normál állagához segítve azt.

Lenmagolaj + más olajok • VÁSÁRLÁS »

Lenmag olaj

Mannavita Lenmagolaj

Mannavita Lenmagolaj 250ml = 1.971 Ft
Lenmagolaj 3 x 250 ml = 5.071 Ft
Tökmagolaj 250 ml = 3.971 Ft
Tovább az összes termékhez
Hidegen Sajtolt LenmagolajA mi Lenmagolajunk 100%-os tisztaságú és Hidegen Sajtolt

Lenmagolaj Kúrák

Gyerekeknek LenmagolajatGYEREKEKNEK
3 - 14 év között

1 kiskanál
(10 ml) / nap
3 - 4 kúra évente

Felnőtteknek LenmagolajFELNŐTTEKNEK
14 - 50 év között

1 evőkanál
(15 ml) / nap
3 - 4 kúra évente

Időseknek Lenmagolajat50 ÉV FELETT
50 év felett

1 evőkanál
(15 ml) / nap
3 - 4 kúra évente

KÚRÁK
ÁLLATOKNAK
ÖSSSZES Lenmagolaj KÚRA

Gyakori kérdések a Lenmagolajról:

Mire használhatom? Hogyan fejti ki a hatását? Hogyan kell alkalmazni?

Összes Lenmagolaj kérdés és válaszhoz tovább

Receptek Lenmagolajjal

Hidegen sajtolt lenmagolaj
  • Kőrözött lenmagolajjal
  • Meleg rukkola saláta lenmagolajjal
  • Fetasajtos céklasaláta lenmagolajjal
LENMAGOLAJ RECEPTEK TOVÁBB »
Mannavita Lenmagolaj

Fokozza a Szív egészség javítás szív és az erek hatékonyságát Lenmagolajjal.

Fokozza a Bélműködés belek és az emésztés teljesítményét Lenmagolajjal.

Fokozza szíve és bélrendszere hatékonyságát!

Mi van a Lenmagolajban? 100 grammban

Omega-353g

Omega-612g

E-vitamin20 mg

Kalcium255 mg

Réz1,12 mg

Magnézium392 mg

Tovább a Lenmagolaj összetevőihez
21 + 1 szuperélelmiszer
46 + 1 SZUPERÉLELMISZER
ingyenes
E-KÖNYV
AZ ÖN NEVE »
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-MAIL »
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérem értesítsenek, ha vannak akciók